2016. március 26., szombat

32.fejezet

Sziasztok! Sokat késett ez a rész, és nem garantálom, hogy a következő hamarabb fog jönni... mentségül csak a" nyolcadikos vagyok" kifogást tudom felhozni...jó olvasást!


Beültünk az autómba és elindultunk a hozzám. Megbeszéltül, hogy amíg nem gyógyulnak meg a sebek,nála lakom. Lottie valószínű örülni fog, bár bánom, hogy ott hagyom a házban egyedül. Ilyesmi gondolatokkal vezettem és Louis aggódó tekintetével találkoztam. Miért aggódik? Mint aki olvasna a gondolataimban válaszolt a magamban feltett kérdésemre...
 - Nagyon féltelek. Vagyis minket. Nem gyors neked kicsit a tempó?- néz rám féltőn és megfogja a szabad kezemet.
- Bevallom kicsit fura, hogy máris átköltözöm hozzád, de a sérüléseid miatt muszáj .  De igazából örülök is neki valamennyire, de bevallom tényleg furcsa, hogy az együtt töltött időnk többségében te feküdtél egy kórházban. -vallom be és igyekszek inkább az útra figyelni, mint a selymes érintésére.
- Szerintem is kicsit furcsa de attól áll még a terv?- kérdezte majd játékosan kacsintott egyet.
- Persze. Csak még meg kéne dumálni a húgoddal.- nevetek fel és már be is kanyarodtunk a házam utcájába.
- Szerintem örülni fog neki. Magányos házra nemigen de tudod, hogy mekkora kerítőnő. Állandóan azzal zaklatott, hogy hívjalak el randira!-nevetett fel. Nevetése boldogan hangzott a kocsiban majd megálltunk mivel elérkeztünk a célponthoz.- Mondjuk amikor rávettem magamat a dologra akkor állítottál be azzal a szemétládával....- húzta el a száját mire ösztönösen megszorítottam a kezét.
- Jó tudom, rossz ember ismerő vagyok.
- Én eleve utáltam. - mondta mire elmosolyodtam. Szerintem nem az ember ismerő készsége miatt...
- Persze, persze. Nem lehet, hogy azért mert velem volt?-kérdeztem pimaszul.
- Lehetséges.- majd megcsókolt és kiszállt. Louis bevárt, így kézen fogva mentünk és nyitottuk ki az ajtót. Lottie gondolom meghallotta érkezésünket(vagy nevetésemet mivel Louis egyből elkezdett csikizni) , mert gyorsan trappolta át a fel házat és úgy ölelte át barátomat. Még mindig olyan szokatlan kimondani...
- Sziasztok! Hogy vagy bátyó? - kérdezte még mindig ölelgetve Louist.
- Szia. Már egész jól de szükségem van otthon a törődésre meg a gyógyításra vagy, hogy a szarba hívják ezt... - mondta és gyengéden ellökte magától Lottiet és levett kabátját.  
- Ideköltözöl?-csillant fel a szeme.
- Hát nem igazán...Megbeszéltük Lishával és ő költözik be hozzám... persze csak a gyógyítás közben, újra visszatér amint megjavult a karom.- magyarázta Louis félve húga reakciójától.
- Azta. Volt a terveim között az összeköltözésetek de nem ilyen hamar!-ugratott minket és megnyugodtunk, hogy nem haragszik.
- Nyugi kislány! Nem végleges csak amíg meggyógyúl.- nyugtattam le túlpörgött barátnőmet.
- Akkor nem végleges? Alig költözök ide már itthagysz.- viccelődött velem. Ismét megnyugtattuk, hogy nem végleges és elkezdtünk pakolni.
- Csak pár hétről van szó nem kell izgulni, hogy végleg leváltalak a tesódra.- súgtam oda viccesen amikor Louis el volt foglalva a ruháim elcsomagolásával...Azt hiszem inkább a laptopot kéne neki csomagolnia nehogy...
- Lish! Ezt elrakom ez tetszik...- mondta és felmutatta az egyik csipkés piros fehérneműszettemet...naigen ezért kellett volna nekem a ruhákat csomagolnom.
- Először is...Lish? Ez most komoly Lou?
- Próbálom a nevedet becézni...tehetek én róla, hogy hülye neved van?- mondta majd amikor tettettem a sértődöttet, magához húzott.
- Csak vicceltem. Gyönyörű neved van, illik a gazdájához. - mosolyodott el.
- Szóval minden Lisha nevű lány szép?- vontam fel a szemöldököm.
- Egy Lishát ismerek és ő gyönyörű. Én csak a tapasztalatomból ítéltem.-mondta játékosan és kezét az enyém mellé helyezte.
- Hát akkor örülök. Na pakoljunk tovább, mert holnapra sem végzünk!-csaptam össze tenyereim és tovább pakoltam a ruhákat a sporttáskámba.
Amikor végeztünk a többi helységben is, elköszöntünk és elmentünk Louis lakásához. Még csak az 1Ds házat látam, a saját lakását nem.
- Na mindjárt ott leszünk.- mondta mire bekanyarodtunk egy gazdag negyedbe tartozó utcába... csak bámultam a szebbnél szebb házakat míg megállt az autó egy fehér ház előtt. Köppni-nyelni nemtudtam amikor kiszálltunk... Éb sose voltam hozzászokva ehhez a körülményhez, hogy szép nagy házban éljek, ráadásul a barátommal akinél jobb embert nem is ismerek! Ki gondolta volna,hogy abból a buliból ennyi jö sül ki...Nem csak, hiyg lett egy újabb barátnőm(aki a bérlőm is),ráadásul hozzá járt a bátyja, aki egy nagyon aranyos fiú , akit a barátomnak mondhatok. Kell ennél több?
- Hahooo!-szólongatott Louis amikor már egy ideje ábrándozok...tulajdonképpen róla...

2015. december 19., szombat

31.fejezet

Sziasztok! Itt is a kövi fejezet! Remélem elnyeri a tetszéseteket! És nagyon nagyon sajnálom ezt a nagy kihagyást de 1.nem volt elképzelésem, hogy mi illeme ide... 2. hamarosan felvételizem és az is nagyon sok időmet veszi igénybe szóval remélem még maradtak olvasóim!  Jó olvasást!

egy kis engesztelésképpen(az elmaradt részek miatt) itt az egyik(elég sok vanxd) kedvenc képem Louisomról! :D <3 Remélem ti is annyira imádjátok őt/ezt a képet mint én


Louis szemszöge
Elméletem szerint reggel van, de lusta vagyok megnézni az időt ezért fogalmam sincs. Halk lépteket hallottam, ami kicsit kopogott a kórház padlóján, ebből arra következtettem, hogy valószínű lány lesz a látogatóm.   Enyhe barack illatot éreztem ami erősen emlékeztetett Lishára. Elég kicsi így az esélye, hogy más legyen, ezért amikor mellém ért és megfogta a kezem(uhh, hogy milyen puha keze van) magamra rántottam. Hirtelen felsikoltott majd nevetni kezdett.
- De bolond vagy Louis!-mondta nevetve majd mélyen a szemembe nézett és megcsókolt.Szeméből ragyogott a boldogság csókjába pedig bele volt sűrítve minden érzelem. Atyaég....Mióta vagyok én ilyen érzelmes??? Sose voltam még ilyen romantikus... Ez a Louis és a Lisha előtti két külön világ...A találkozásunk óta ehhez hasonló gondolatok járnak a fejemben, de az előtt soha. Jó persze felmerülhet bennetek a kérdés, hogy na és elenourkor.... De nála is alig. Néha néha eszembe jutott egy egy ilyen, amiket dalokba írtam bele, de ennyi. Ezt meg úgy érzem nem tudnám egy pár perces dalba összesűríteni.Vagy ha sikerülne is az lenne az emberek véleménye, hogy közhelyes. Minden harmadik szerelmes dal, ezt tartalmazza, tucatdalt meg nem akarok írni. De dalt tuti fogok írni neki, csak nem kerül közszemléletre. Na persze... Jó pár One Directionos dal megírásakor gondoltam(vagy mondtam) ezt, de mégis valaki megtalálta a dalt, és idézem "kikúrt jó" ezért felénekeltük és voálá... 1D dal lett belőle, ráadásul elég jó visszajelzésekkel. Mostanában is járnak a fejemben egy egy dallam, néhány szövegrészlet, továbbá a hangszerelés. Nem tehetek róla, nem tudom elkülöníteni a szakmámat a magánélettől, de nem is baj.
- Louis hahó! Figyelsz te rám?- ütögette meg a vállamat Lisha.
- Bocsi, mit mondtál?- kérdeztem egy kissé megrázva a fejemet.
- Itt beszéltem neked, és még el is hittem, hogy figyelsz rám, de amikor dúdoltál akkor már nem gondoltam, hogy teljes figyelmeddel rám figyelsz.- mondta elhúzva a száját. Még dühösen is eszméletlen aranyos.
- Ohh. Bocsi csak elgondolkoztam...
- Na és mi az ami fontosabb nálam?- nevetett fel. Nagyon egósnak tűnhet így, de nevetése miatt teljesen eltörölte ezt a fajta érzést, inkább csak a boldogság maradt meg.
- Hát...melyikkel kezdjem?- mosolyogtam kissé gúnyosan.
- Miért hány van?- tettette az idegességet. Lehet, hogy a szerelem vak, de még én annyira látok tisztán, hogy lássam borzasztó színész.
- Egy pár... de látszik, hogy nem színésznek készülsz. Pedig jól mutatnál a filmvásznon.- csókoltam bele a hajába. Hihetetlen, hogy ennyire el lehet felejteni, hogy hol vagyunk. Azt is kizártuk teljesen, hogy a gyógyszer szag már fojtogató volt, de csak egy dolog volt fontos. Hogy együtt lehetünk. Na megint előkerült az érzelgős Louis.
- Úgy gondolod? Na és mik azok a létfontosságú dolgok?- húzta fel játékosan a szemöldökét. De eszméletlenül aranyos így.
- Elég tetszetős lennél. Átgondolhatnád. Bár nem szeretném , hogy más pasi is rajtad legeltetné a szemét rajtam kívül. Alig mondtuk ki, hogy járunk, már a kórházban kötöttem ki.- viccelődtem de Lisha nem vette jó néven...
- Na ne viccelődj ezen! Melyik nap mehetünk haza? Mármint te...-zavarodott meg egy kicsit a többesszám miatt. Nem tudom miért szeppent meg, nekem tetszik, hogy többesszámban beszél rólunk.
- Miért lepődtél meg? Mármint amikor többesszámot mondtál....mi a baj azzal?- simítottam meg a karját. Érzem, hogy kissé megremeg az érintésemtől. Hogy lehet egy ilyen kis semmiség miatt?
- Hát... mindegy.-húzta el a fejét és kicsit el is távolodott tőlem. Persze alig észrevehetően de amikor már nem fogta a kezem hiányérzetem lett.
- Nem mindegy.... Amúgy is...én szeretem amikor rólunk beszélsz és nem rólad vagy rólam... - fogtam meg ismét a kezét mire elpirult. Vagy a mondandómtól? -Elmondjam min gondolkoztam?
- Azt, hogy mi fontosabb nálam? Persze.-vágta rá.
- Mostanában sok dallam és szövegfoszlány jár a fejemben és ez a dallam közülük van. Ez a kedvencem.
- Dúdold megint... tudod ha épp rájön az ember hogy a barátjuk nem figyel rá akkor nem tűnik fel nekik, hogy szép e a dallam vagy nem...- mondta és viccelődve oldalba bökött. Elkezdtem dúdolni amit törökülésbe űlve hallgatott. Hozzácsatoltam egy másik dallamszakaszt, ami csak most tűnt fel, hogy baromira kapcsolódnak egymáshoz. Ezek szerint Lisha miatt?

Lisha szemszöge

Ez a dalfoszlány nagyon jó lett. Sőt! Hosszabb,mint gondoltam és szerintem egy csodálatos szám lesz belőle.
 Mikor befejezte teljesen el voltam ragadtatva! Őszinþen sosem gondotlam volna,hogy rólam fog írni valaki egy dalt. Sőt! Ha valaki pár héttel ezelőtt közli velem, hogy Louis Tomlinson lesz a baráom rávágtam volna, hogy menjen dilidokihoz! Teljes őrültségnek tartottam volna. Igaz mindig is helyesnek tartottam, de mint minden énekes, azthittem elszállt! Ezeknek viszont pont az ellenkezője most a véleményem. A srácok ott vannak egymásnak,hogy visszahúzzák egymást ha valakivel esetleg elmenne a ló...
- Bocsánat, hogy megzavarom a fiatalokat de hoztam eredményeket-lépett be az orvos, majd felálltam Louis ágyáról...mivel konkrétan majdnem feküdtem mellette. Idegörlő perceknek tűnt amíg megkereste a rengeteg lap közül azt, amin a Louis eredményei vannak.
- iit is van! Hölgyem ide jönne?- nézett rám. Átmentem az ágy másik felére ahol az orvos várt rám. Megmutatott néhány ábrát, diagrammot de most őszintén?! Én azt honnan a retkes fenéből tudnám kiolvasni? Lehet figyelni kellett volna a matekórákon? Szakkifelyezéseket használt, és hozzáértően beszélt róla. De én nem értettem a sok latin szóból semmit. Nem vagyok én orvos!
- És Doktor úr!- kiáltok utána mielőtt kimenne a korteremből- Mikor mehet haza?
- A leletei azt mutatják, hogy otthoni segítség mellett is lehet ápolni. A sebeit ki lehet tisztítani otthon is. Be lehet kötni. A portán meg lesznek papírok amik önökre várnak de utána siethetnek is haza!- fejezte  be mosolyogva.  Megkönnyebültem és szerintem Louis szivéről is egy nagy kő eshetett most le... de lenne aki az 1D lakáson istápolja? Vagy lakjon addig nálunk?
- Lisha... kérhetek valamit?- meglepett kérdése, lehet, hogy a gondolataimba lát?
- Igen ,persze.
- Amíg a seb ilyen...durva... addig...szóvaalll...  átköltözhetnél hozzám.- nyögte ki nehezen. Elfogyott a levegőm, és mintha egy kő lenne a szívemen! El sem hiszem, hogy erre kér! Zavartan nézek fel, mert még mindig nem válaszoltam kérdésére pedig belül tombolok!
- Rendben. De melyik lakásba? Az 1Dlakásba vagy a tiédbe?-kérdeztem, hogy ne legyen ilyen kínos.
- Szerintem nyugodtabb lenne a légkőr a négy idióta nélkül is.- nevet fel a saját poénján mire nekem is nevetni támadt kedvem. Szóval velem akar lenni. Senki más csak ő meg én. Körbenézek és csak most tűnik fel, hogy az orvos még mindig ittvan. Éd mosolyogva néz minket. Észreveszi, hogy figyelem és megszólal:
- Na nekem már nincs itt dolgom! Jó gyógyulást Mr. Tomlinson! - mondta és felállt. Távozott a szobából és magunk maradtunk. Bepakoltuk Louis cuccát, ő felöltözött és ki is léptünk a korház nagy kapuján.

2015. december 14., hétfő

...

https://www.youtube.com/watch?v=MqNcqyeQNCE&feature=youtu.be

18 hónap...kemény és kíméletlen hónapoknak nézünk elébe. Lehet most sírni(én is sírtam de aztán rádöbbentem hogy nem kell!) de fölösleges! Attól, hogy a szobánkban bőgünk nem lesz kevesebb! Csak rosszabb... De be kell vallanunk, hogy megérdemlik! 5 emlékezetes év, 5 csodás album és 4 felejthetetlen turné! Ha így egy filmként levetítenének egy  képmontázst végignézhetnénk, hogy mi mindenen mentek/mentünk keresztül. Ha csak a 2015-ös évet nézzük akkor is más fanok besokalnának! 2015: utálkozások(bár ez volt a többi évben is), Elenour&Louis szakítása, Zayn távozása, Sophiam szakítása,Zerrie szakítása, Bribanc(khmsajatnevkhm) ,pletykák stb stb....
Lehet, hogy ebben az évben megnövekedtek a botrányok/pletykák de rengeteg jó is volt! Díjak ,koncerti videók, Directioner találkozók, Harryaszökőkút, vízicsaták a dalok közben, Bécsi koncert (amire nagyon sok magyar Directioner is eljuthatott)


Megérdemlik ők is, mert ők a(z egyik) leghíresebb fiúbanda tagjaik!
elég ha megnézed mit értek el... 5 éve ők idegeskedték végig a showt, most meg? Meghívott előadóként lépnek fel. És ez az amit(többek között)  igazán szeretek bennük! A kitartás. Más már a felénél befejezte volna. Pár év múlva feladta volna az egészet, és azt mondta volna, hogy köszönöm ebből a káoszból elegem van. De ők? 5 év után is ugyan olyan erővel adnak bele mindent , csak kicsit megfogyatkozva... és felnőttesebben. Mert ők együtt nőttek fel velünk... megtanítottak arra, hogy legyünk kitartóak és akkor elérhetjük az álmainkat.  Megtanítottak arra, hogy ne törődjünk az utálkozókkal. Arra, hogy lehet valakit úgy szeretni, hogy még életedben nem beszéltél vele, soha nem érintetted meg. Más rajongók nem tudják milyen directionernek lenni... Maximum egy kis elképzelés... De ez teljesen más érzés, mint amit gondolnak. Naponta fangörcs, és nem hiszem, hogy más fanok sírnak egy új dal miatt. Még most is fura belegondolni... 5 éve velünk vannak, és valamennyire betekinthettünk a magánéletükbe, megismerhettük őket.

Directionernek lenni nem egy mulandó dolog... Nem tudom összeszámolni egy kezemen, hogy hányszor mondták már előtte, hogy "Ván Dájreksön rajongó...majd kinövi" Nem! Nem fogom! Rengeteg 16+os rajongójuk van... vegyük pl az After Íróját! 22 éves (vagy 24?) férje van, de mégis odavan a srácokért!


Lehet, hogy eddig még csak olyan közel voltam hozzájuk, hogy köztünk volt pár ezer ember... 
De mégis annyira közelinek tűntek. Tudom fura és felfoghatatlan. De ez az érzés is felfoghatatlan... Egy directioner tudja ezt csak megérteni. Amikor a gép előtt ülve vársz egy liveot ami csak fél órával később kezdődik, de már annyira izgatott vagy, hogy nem tudod kivárni... Ez a 4(khm5khm) srác annyi mindent tett értünk úgy, hogy  nem is tudnak róla... Néha életmentő dolgokat, vagy csak simán feldobják a kedved. Ismered az érzést? :) mert én igen!
 Sokan nemértik mi olyan nagy szám bennük, sokan azthiszik csak a külsejük miatt vagyunk fanok.... Ezeknek az embereknek  üzenem: kapják be! 😎 :P
nem, szó sincs a külsejükről. (Persze az plussz pont)  ne keverjetek a directorokkal! Ugyan miért venném meg az albumukat ha nem olvadnék el a hangjuktól? Miért néznék Liveot ha "csak helyesek"? Semmiért! Ők igazi példakèpek, akik lehet, hogy követtek el hibákat de akkor is jó emberek... ők követnek el valami kisebb hibát máris a fél világ őket szidja... de azt mért nem veszik figyelembe, hogy mindenki követ el hibákat?


Remélem megmaradunk a szünet után is mi directionerek a legkitartóbb rajongótábor!😄 én maradok....ugye teis?😄💖

2015. november 9., hétfő

30.fejezet

Sziasztok! Itt is a 30.fejezet ami, mint igértem nagyon hosszú lesz(és eseménydús)! Sok dolog fog kiderülni ebben a fejezetben! Bocsánat a hosszú kihagyásért, de a suliblval is sokat kell foglalkoznom, meg mostanában a magánéletem sincs teljesen rendben....de itt van ez a rezs is!Szóval nem is húzom az időt, Jó olvasást!



Lottie szemszöge

Iszonyatosan nagy fejfájással ébredtem. Nehezen keltem fel, és rápillantottam a fali órámra. Fél 1... ilyen sokat aludtam volna? A fejfájás miatt lassan áltam fel, és amikor már valamennyire stabilan álltam körülnéztem. Valószínűleg Lisha segített be a szobámba. A tükrömön megpillantottam egy kis cetlit amit elolvastam...

Szia Lottie! A kisasztalra raktam egy kis vizet és egy fejfájás csillapítót. A hűtőben van gofri! Én elmentem Niallel vásárolni majd jövünk! Jó reggelt!
                Lisha

Akkor nem képzelődtem a sráccal a kanapénkon. Egyszer felkeltem alvás közben, kicsoszogtam és láttam a szőke tincseit. Egy kicsit megilyedtem, hogy ki a franc ez( egy ideig azt hittem, hogy Andreas az), de amikor jobban megszemléltem-és elmúlt a szédülésem- akkor láttam már Niall jellegzetes vonásait. A takaró csak félig takarta testét, így rálátásom volt (valamennyire) kidolgozott felsőtestére... Lehet, hogy tömi magába a kaját, de ez rajta meg se látszódik...
 Így mostmár teljesen biztos voltam, higy Niall az. Egy tetkó sem fedte a mellkasát, se a karjait. Olyan tökéletes volt... Mindig is Niall volt az a fiú a bandából, aki legjobban el tudnék magamnak képzelni. Olyan kedves, vicces, és olyan angyali a mosolya! Kicsit elkalandoztak a gondolataim... Újra Niallre gondoltam. Egyre többet gondolok az ír szőkeségre... de ha Louis ezt megtudná tuti nem venné jó néven ha beleszeretnék a legjobb haverjába...
Kimentem a szobámból és bementem a konyhába. Amikor kinyitottam a hűtő ajtaját egyből megpillantottam az egymásra pakolt gofrikat. Miközben fogyasztottam a reggelimet ilyen gondolatok voltak a fejemben:
- Hogy hogy Niall hagyott nekem? Biztosan csak Lisha dugdosta Niall elől, hogy ne egye meg... - miért nem tudom a gondolataimat elvinni Niallről? Tegnap is az a  srác... kedves volt meg minden, először még be is jött...de amikor elkezdtünk beszélgetni nem éreztem azt a szikrát, ami Niall meg köztem van. Igazából azzal a sráccal is csak Niallről akartam elvonni a figyelmemet...
- Az elmúlt pár lercben mért jár a fejemben ennyiszer Niall neve? - kérdeztem magamtól. Megcsörrent a telefonom amikor megnéztem ki hív. Lishára, Niallre vagy anyára számítottam, de azért az ő hívása sem esett rosszul...
- Szia Lottie!-hallottam meg szokásos boldog hangját.
- Szia bátyó! Felkeltél?- őrültem meg...mert azt hittem valamelyik ápoló hív.
- Nem még szunyókálok kicsit, most is csak hangrögzítőröl beszélek...- mondta nevetve.
- Látom a humorod megmaradt. Azonnal megyek a korházba! Hívok egy taxit és azonnal!-mondtam futtában.
- Lisha?- hallható volt a hangján, hogy az a beszélgetés eleje óta fel akarja tenni a kérdést. Ó a kis hősszerelmes!
- Na mivan Boobear? Hiányzik a szerelmed? Köszi a kérdést bátyó én is jól vagyok, nem izgultam halálra magam...
- Jó jó értem, hogy mit akarsz de ott van?- sűrgetett.
-Ömmm most nincs. Niallel plázában vannak. De ém rohanok és majd felhívjuk őket!-mondtam és kinyomtam a mobilom. Hívtam egy gyors-taxit( mivel én még nem vezethetek ezért van egy ismerősünk aki taxis és így mindig hamarabb jön) és elfuvaroztattam magam a korházig... Végig futottam az épülten majd egyenesen Louis kortermébe mentem.
- Hogyvagy bátyó? Annyira hiányoztál!- öleltem volna meg a bácsit aki körülbelül a hetvenes évei körül járhatott... na jó ez kínos volt! - ohh bocsánat téves szoba!- hátráltam majd kerestem egy nővért. Elvezetett a szobáig, majd 'fő a biztonság' alapon benéztem az ablakon. Igen! Ő határozottan a bátyám!
- Szia Boobear! Annyira hiányoztál!- öleltem meg, kissé borostás arcú bátyámat.
- Helló hugi! Olyan jó, hogy már mozoghatok!!! El nem hiszed milyen rossz volt!- izgett, mozgott izgalmában.
- Igen Louis én is örülök, hogy látlak... és nyugodj meg egy kicsit! Ez nem tesz túl jót!- figyelmeztettem a túlbuzgó bátyámat.
- De annyira fel vagyok pörögve! Olyan jó érzés, legszívesebben felpattanék és fociznék!- áradozott vigyorogva. Néha olyan lenne mintha egy 4 éves kisöcsém lenne...
- Értem én, hogy örülsz én is nagyon, de ez nem tesz jót neked. Feküdj le, és felhívjuk Lishát, de csak ha lenyugodsz .- mosolyogtam rá, amitől egyből levetette magát a kórházi ágyra. Sóhajtva kikerestem Lisha számát és Louis kezébe nyomtam a telefont.Kihangosította és féloldalas mosollyal várta, hogy felvegye.
- Szia Lottie! Már vártam a hívásod! Ugye nem baj, hogy otthon hagytalak?-vette fel Lisha a telefont amitől Louisnak egyből fülig ért a szája. Látszik rajta, hogy megőrül a lányért.
- Szia Szerelmem! Nem, nem baj itt van velem Lottie... Bár kicsit hiányzol..- mondta Louis amitől a telefonból egy sikoltás hallatszott majd suttogás. Gondolom Niallnek újságolta el a tény állást.
- Úristen Louis! Azonnal ott vagyok! El sem hiszem!- lelkendezett Lisha majd lerakta a telefont. A bátyámra néztem aki maga elé bámúlt szerelmesen, és vigyorgott. Alig 20 perc múlva benézett Lisha és elvigyorodott.
- Gyere ide drágám!-nevetett fel Louis és Lisha a könnyeit törölgetve odafutott az ágyhoz Szoros ölelésben részesítette.
- Olyan jó rátok nézni!-áradoztam. Hihetetlen mennyire látszik rajtuk, hogy odavannak a másikért. Bárcsak nekem is lenne egy ilyen varázslatos kapcsolatom, mint nekik.
- Awww gyere Lottie te is!-mondta Lisha és felém nyújtotta a kezét. Féloldalas mosollyal odaléptem hozzájuk majd megöleltem őket. Ebben a rettentő meghitt pillanatban beléptek a fiúk boldogan és felénk néztek.
- Hello Tomlinson! Látom jobban vagy, mint újkorodban!-  nevetett Liam.
- Hát igen haver hamar felkeltél...még pár napig azért maradhattál volna csöndben de így is jó!-viccelődött nevetve Niall. Milyen szép a mosolya!
- Ja...eddig csöndesebbek voltak a programmjaink. - lökte meg gyengéden Harry.
- Haha! Jó látni titeket srácok! Amúgy nem aludtam...legalábbis hallottam miket mondtatok...annyira fura volt. Nem tudtam beszélni meg semmi... egyszer megszorítottam Lisha kezét amit elvileg érzett...- rántotta meg a vállát Louis. Ezt nem hiszem el! Akkor nem képzelődött Lisha!
- Látod Lottie mondtam, hogy nem képzelődtem! Istenem Louis annyira hiányoztál, hogy már én is elhittem amit Lottie mondott!- na ez kedves volt Lisha részéről. Na mindegy. Szerintem én se hittem volna magamnak.

Louis szemszöge
Már egy ideje nem jött hozzám senki (pontosan nem tudom, de körülbelül 5 órája, mert szerintem reggel lehet) és ezért elaludtam. Mikor felkeltem a nap sütött be az ablakon, amin eléggé meglepődtem...Nem is azért, mert London nem épp a jó időről híres, hanem azért mert látom... Lassan kinyitottam a szememet és a hirtelen jött fény nagyon zavart...Ha napokon keresztül csak nagy feketeséget látsz, enyhén szólva kiégeti a szemed a hatalmas napsütés. Amikor már többet láttam, mint a fényességet körülnéztem... Ahogy valamelyik napon összeraktam tényleg egy kórházban vagyok. Mellettem a telefonom volt és megcsörgettem az első telefon számot ami az eszembe jutott, de csak a hangpostát sikerült elérnem...Nagyszerű! Felmentem Twitterre és megnéztem a világtrendeket... az első 5 között volt egy ami nekem szólt ( gondolom a #gyógyuljmegLouis nekem szól de szóljatok ha nem így van) . Mosolyognom kellett ettől. Ami egy kissé fájt a számon lévő seb miatt... Ekkor eszembe jutott az a barom aki ezt tette...Remélem nem zaklatta a lányokat amíg én kórházban voltam. Pontosabban vagyok, mert még mindig nem tudtam elérni a legidősebb húgomat.
- Basszus!- mondtam mikor már századjára se vette fel.- Na, most utoljára vagy ezekkel a hülye drótokkal fogok elindulni a házukhoz!
- Jó reggelt, Mr. Tomlinson! Mikor kapta vissza az eszméletét?- köszöntött vigyorogva az orvos.
- Jó reggelt doktor úr! Körülbelül 9 körül...
- Miért nem szólt? És mi volt ez a reggeli bosszankodás? - ült le a mellettem lévő székre. A fehér köpenye beakadt az ágyam szélébe, amit próbált idegesebben a kelleténél kihúzni. Próbáltam visszafogni a nevetést két okból. 1. a szám még mindig fájt, és igyekeztem nem nevetni, mert az fájdalommal járna. 2. azért valljuk be, hatalmas illetlenség lenne, ha az orvosom képébe röhögnék... ezért csak halkan kuncogtam, hogy ne vegye észre. Segíteni nem nagyon tudtam, mivel ilyen drótok voltak a mellkasomhoz kötve, és így bajosabb volt a mozgás, mint általában. Még az orvosom szerencsétlenségét néztem, eszembe jutott, hogy kell nekem egy olyan... de tényleg! Milyen menő lenne már? Jövök ki a kórházból, más emberek fáradtan csapzottan,én meg! Orvosi köppenyben feszítenék.
-Mr. Tomlinson!? Figyel maga egyáltalán?- lóbálta a kezét a szemeim előtt... lehet kicsit elkalandoztam.
- ohh bocsánat! Csak...lehet egy kérdésem?- rázódtam vissza a jelenbe.
 - Igen. Bármi kérdésed van fordulj hozzám! Hogy mikor engedünk ki például...
- Nem. Engem az érdekelne, hogy kaphatnék olyan fehér orvosos köpenyt? -kérdeztem a magam módján.
- Nem épp ilyen kérdésre számítottam... de oké szerzek neked...- nevetett.
- És név táblát is kapok?- mosolyogtam biztatóan.
- Azért ne essünk túlzásokban...de lehetséges, hogy azt is szerzek magának! Tudja, hogy a lányom nagy directioner?- kezdett el mosolyogni...értem én.
- Nem még nem említette.- mosolyogtam én is.
- Na a lényeg,hogy a lányom holnap bejön hozzám és megszeretném lepni. Ó! És mi lenne ha holnap eljönnének a tagok hozzád?- kérdezte rafinált mosollyal...beleegyeztem ajánlatába és pár percen belül hozta is a köpenyemet a névtáblával( amin a nevem állt). Mind ketten mint két gyerek vigyorogtunk a másikra...még hogy az orvosok nagyon komolyak! Kiment az orvosom és pár percen belül a húgom is megérkezett....


                              ****************


 Amikor belépett az anyukám, egyedül voltam.
- Szia Boobear! Annyira bánom,hogy csak most tudtam eljönni hozzád! Gyere ölelj meg! - tárta ki a karjait de adtam neki pár másodpercet, hogy leessen neki...neki kell odajönnie hozzám.- Ohh bocsi tényleg...- jött rá, és elindult felém. Mikor odaért az ágyam mellé kicsit feljebb ültem, hogy megölelhessem rég nem látott anyukámat. Őt ölelve eszembe jutottak az otthoniak.
- A lányok hol vannak?- kérdeztem amikor elengedtük egymást.
- A közös lakásotokhoz vittem őket, de Lottie szólt, hogy elviszi őket inkább az ő lakásába... de Louis! Mért az újságból meg interjúkból kell megtudnom, hogy barátnőd van? -szidott le, de láttam rajta, hogy nem komoly.
- Hát ömm...az interjú után akartam de ugye történt ez a kis incidens....így hát elmaradt.- magyarázkodtam anyukámnak.
- Már akartam kérdezni, hogy hogyan kerültél verekedésbe! Nem az a bunyós srác vagy aki minden berekedésben benne van! - kérdezte meg az anyám azt az egy kérdést, amit el akartam kerülni...
- Hát..khm. ugye a barátnőm exével futottunk össze a ház előtt....és hát nem örült teljesen,hogy élő adásban mondta a barátnője, hogy engem szeret.
- Nem is szakítottak? - képedt el az anyám.
- Nem... én vettem fel Lisha telefonját amikor hívta őt...Szóval kurvára nem volt szép baleset elhiheted!
- Rendesen összevert mi? Látom azt a szokásodat nem hagytad el, hogy káromkodsz....- mondta anya, mert mindig is utálta ha "csúnya szó" hagyta el a számat...
- Ahogy látod.-mutattam magamra.
- És mesélj egy kicsit a barátnődről! - kérte és hátradőlt a széken, mert valószínűleg tudta, hogy ez öngyilkosság lesz a részéről...Igaza is volt, mert innentől be nem állt a szám.

2015. szeptember 18., péntek

29.fejezet

Sziasztok! Meg is hoztam a 29.fejezetet!Így utólag visszanézve nagyon hosszúra sikeredett ez a rész de remélem nem baj! Nem akarok sokat dumálni, de egy köszönömöt kell mondanom! A blog megugrotta 7000 oldalmegjelenítést! Tudom, hogy ezt ti is látjátok de kötelességemnek érzem megköszönni!

Valamint mint tudjátok elkezdődött a suli...így ritkábban jönnek a részek, mert ugye 8.-os vagyok és így kevesebb időm van írni a részeket!  Jó olvasást!



Niall szemszöge:
- Mit fogok így csinálni? Hazasétálok?- kérdeztem meg az első dolgokat amik az eszembe jutottak.
- Dehogy mész! Itt alszol! De előtte...meg kell viccelni a srácokat!- húzta gonosz vigyorra a száját Lisha.
- Jó...de hogyan?- vakargattam a fejem.
- Azd bízd csak rám! Nálam jobb csínytevőt sose láttál!- mondta féloldalas mosollyal.
- Mintha Louist hallanám!- nevettem el magam. Jajj ezek ketten miket fognak művelni ha Louis felkel..mennyi csínyt kell majd nekünk elviselni. Előre félek!
- Jó! Kezdjük Liammel...
- Neki már ki is találtam valamit...- mosolygott ördögien Lisha. - Harrynek is megvan a terv...
- Mi van nála?- kérdezősködtem, mert ugye eleve miattam állunk bosszút...
- Egyik este kivasaljuk a haját! Ugye van kulcsod a kéróhoz?- eszelte ki a terveket.
- Van! De Harry mostanában a külön házába alszik. De ne izgulj, tudom hol tartja a pótkulcsot!- kacsintottam a végén.
- Király lesz! Biztos kiakad! Na jó, Zaynnek is ki kéne találni valamit... de mit?- gondolkozott el egy pillanatig Lisha... Komolyan mondom kezdek félni tőle...ez az ördögi mosoly...
- Van egy elég gonosz ötletem...- húztam el a számat.
- Csínytevésben nincs olyan, hogy elég gonosz! Mondjad.
- Louisnak is ez a mottója!- képedtem el majd a mondandója második felére koncentráltam.- hát... elég gonosz...
- Mondjad már! Hisz itt hagytak!- sürgetett.
- A hajzseléjét kicserélhetnénk valamire.- vontam meg a vállam.
- Hogy ez nem jutott az eszembe! Te egy zseni vagy!- dicsért meg.
- Mondták már de köszi!- nevettem el magam és remélem neki is leesett, hogy poén...
- Képzelem!- mosolygott rám, majd megágyazott nekem (nem hagyta, hogy segítsek) és elkezdtünk palacsintát csinálni.
- Meg tudod fordítani?- kérdezte elég bizonytalanul Lisha amikor az én kezemben volt a serpenyő.
- Kérlek! Én vagyok Niall Horan! És jó kapcsolatot ápolok a kajákkal! Tuti, hogy sikerülni.....fog.- kezdtem el magabiztosan majd mikor feldobtam a palacsintát a földön landolt.
- Niall? Te  biztos voltál abban, hogy sikerül?- húzta fel a szemöldökét Lisha majd 3 másodpercel később elröhögte magát.
- Azt hittem sikerül!- védekeztem de Lisha csak nemlegesen rázta a fejét(még mindig nevetve)miközben felszedte az elrontott palacsintát a földről.
- Elrontassz még egyet vagy jöhet a profi?- mutatott magára miközben félrelökött.
- Profi? Nem látok itt profit? Hová bújt?- nézelődtem a szobában.
- Csak nézz és tanulj!- dobta fel a palacsintát ami a serpenyő közepére eset vissza...ezt nem hiszem el... Nemár!
- Ekkora szerencséd nem lehet!- néztem elképedve rá majd a palacsintára(ami kivételesen nem a földön kötött ki).
- Mondtam, hogy profi vagyok!- mosolygott győztesen majd kinyújtotta rám a nyelvét.
- Jó na! Nem vagy rossz...- és viszonoztam a nyelvkinyújtást.
- Nem rossz? Ezt nézd!- majd ismét repült a palacsinta. Csakhogy nem éppen a serpenyőbe esett vissza...hanem a fejemre.
- Igen?! Igen?!- kérdezgettem majd leszedtem a fejemről a palacsintát és Lishához vágtam.
- Ezt te se gondoltad komolyan... te halott vagy!- sziszegte majd a képembe tömött egy jókora adagot.- Ezt neked Horan!
- Ha harc hát légyen harc! Kajacsata- ordítottam es vagy két palacsintát hozzávágtam. Ez nem volt a legjobb döntés mivel rám borította azt a palacsintaadagot amit még nem sütöttünk ki... Ezt a pazarlást!
- Na gyere fejezzük be, hogy maradjon még palacsinta.- nevettem majd 'békitően' széttártam a karjaimat és megöleltem Lishát.
- Ne Niall! Ne gyere a közelembe!-próbált először eltolni magától de így is sikerült beletörölni a rám borított adag felét.
- Hé! A pólóm! Ezt nemrég vettem!- kiáltott fel, és szinte kézzel-lábbal harcolta magát ki az ölelésemből. Végül engedtem a szorításomból és egyből hátrált, hogy megnézze, ki lehet e szedni a pólójából a tésztát.
- Niall! Ez nem fog kijönni!
- És az enyémmel mi van?- nevettem.
- Az más! Te vehetsz másikat simán. Ez volt az utolsó darab a boltban.- szontyolodott el.
- Na akkor holnap elmegyünk vásárolni és veszünk neked egy pólót.- kacsintottam de nemlegesen rázta a fejét.
- Nekem Niall nincs pénzem ilyen nagy shoppingolós programokra!
- Ki mondta, hogy engedlek fizetni?- kérdeztem nevetve és egyben elképedve.
- Hát...szerintem ez alap dolog.- szeppent meg. Elnevettem magam és megöleltem ismét. Utána bement a fürdőbe és lezuhanyozott. Miután kijött én is megcsináltam ezt a roppant nehéz műveletet és lefeküdtem aludni a kanapéra... ami tök kényelmes volt!!! Nem csoda, hogy Louis már1-2 alkalommal itt aludt(gondolom ő nem a kényelem miatt khmm...). Hamar álomba merültem.



***Reggel***
Friss gofri illatára ébredtem és körülnéztem. Nem ugrott be legelőször hol is vagyok de végül eszembe jutott, hogy a srácok itt hagytak. Felhívtam Liamet, hogy azért a kocsim visszahozzák e vagy menjek gyalog haza.
- Csá haver! -köszöntem de nem válaszolt.. Csak egy beszélgetésfoszlányt hallottam.
- Most felvegyem vagy ne?  Tuti dühös mert otthagytuk.-hallottam meg Liam hangját.
- Vedd fel! Érdekel mit mond! - mondta Hazza.
- Ömm srácok...már felvettem.- képedt el Liam és elképzeltem magam elé azt az ijedt arcot.
- Hello srácok! Nem haragszom nagyon, mert kaptam palacsintát meg jól tudtam aludni...- mondtam mert tudtam, hogy ők csak maximum egy egy pirítóst ettek. Így hát vigyorogva mondtam el milyen jó dolgom is van nekem itt.
- Nialler! Kész a gofri!- kiabált ki a konyhából Lisha.
- Na nekem mennem kell, azért visszahozhatná valaki az autómat, hogy ne kelljen sétálnom... - mondtam majd leraktam...tuti mist tátott szájjal állnak és gondolatban azon agyalnak, hogy mért nem őt hagyták itt...
 A reggeli elfogyasztása után dudálást hallottam kintről és mivel azt hittem, hogy a srácok jöttek meg kinyitottam az ajtót boxerben.
- Francba!-csuktam vissza az ajtót amikor megláttam a fotósokat...a következő cikkben tuti az lesz, hogy titokban kavarok Lishával...vagy Lottieval...egyik se lesz kellemes...
- Ki volt az?- jött ki Lisha.
- Ömm...fotósok. Azt hiszem megtalálták a címedet. - néztem rá vészjóslóan.
- És így mentél ki?- képedt el.
- Hát...az a helyzet, hogy igen.- haraptam a számba.
- Te bolond vagy! Jössz velem a boltba? Be kell vásárolnom.-váltott témát mosolyogva.
- megyek! És beugrunk a plázába is!-kacsintottam de később eszembe jutott a fiúkkal való beszélgetésem.- Pillanat várjuk meg a fiúkat, mert elhozzák a kocsim. Mindjárt itt vannak.
- Oké addig átöltözök. Szólj ha itt vannak!- sietett be a szobájába és már csak az ajtócsapódást hallottam. Én is felvettem a ruháim, mert nincs kedvem egy nap kétszer is boxerben ajtót nyitni. Inkább kerülöm a kínos szituációkat... 10 perc múlva újra hangos dudaszót hallottam, amit az előzővel ellentétben az én kocsim hallatott. Bekopogtam Lisha szobájába, majd az ajtóhoz siettem.
- Hello! Van még a gofriból?- köszönt Harry majd belépett. A többiek is bejöttek mikor megláttam egy újságot Liam kezében.
-Az mi?- böktem oldalba Liamet .
- A Louisos balhé belekerült a mai újságba.- nyomta a kezembe. Ki jött Lisha is aki megkínálta a srácokat gofrival.
- Úgy egyétek, hogy Nialltől kellett megmentenem ezeket!- mondta amikor letette az asztalra a reggeliből megmaradt adagot.
- Jaja...miattatok haltam majdnem éhen!- nyújtottam ki a nyelvemet.
- Hadjuk már Horan! Az éh-halál közelébe sem voltál azzal az 5 gofriddal...- túrt bele a hajamba.
- Hé! - háborodtam fel.- srácok... jöttök ti it vásárolni velünk? Azt hiszem az Owford Streetre menjünk...bár ott rengeteg az ember, és ott elég lassan haladnánk...-fordultam a fiúk felé, akik tömték magukba a gofrit.
- Szerintem menjünk inkább a plázába.-gondolkozott Liam.
- Akkor induljunk!- álltam fel és megrohamoztuk az autómat...

2015. augusztus 22., szombat

28.fejezet

Sziasztok! Itt is van a 28.fejezet. A 30.fejezet extra hosszú lesz :D . Nem is húzom az időt, jó olvasást!




- Ez szörnyű!- reagálta le először Niall mondandómat.
- És hány nap még felkel?- kérdezte Liam aggódó arccal.
- Az orvos szerint körülbelül 2 nap-mondtam a kezemet vizsgálva.
- Hol van Lottie?- nézett körül Harry.
- Hàt...randin van.-mosolyodtam el és elképzeltem magam előtt a fiút és barátnőmet.
- Na...Louis elájult egyből bepasizik!-viccelődött Niall és elkezdtünk kuncogni. Niall röhögött, de én még embert úgy nevetni nem hallottam. Mikor meghallottam Niall nevetését mégjobban elkezdtem kuncogni,amiből pár perc múlva sírva röhögés lett. Az egész szoba hempergett a nevetéstől Niall pedig nem tudta miért van ekkora jókedv.
- Naaa ennyire azért nem volt vicces a poén.- vigyorgott ránk.
- Ember te, hogy nevetsz?-mondtam fulladozva a röhögéstől.
- Bazd...már megint ezért?!-esett le Niallnek.
- Csodálkozol haver?- nevetett az arcába Liam. Érett huszonéves férfiak...
- Nézünk filmet?-kérdeztem kizökkentve minket.
Mivel mindenki támogatta az ötletet betettem egy horror filmet.


Louis szemszöge:
Mért nem tudom kinyitni a szemem? Próbálom de nem megy, mintha több tonnás súly lenne rajta... A kezeimen két kezet érzek. Hangokat hallok, amik Lottietol és a barátnőmtől(istenem de jó érzés így mondani) jönnek. A mondandók alapján még pár napig így kell maradnom... Bezárva a saját testembe. Próbáltam életjelet adni, higy igenis mindent hallok... Megszorítottam a kezét(legalább is próbáltam).
- - Lottie....tehetek fel egy kérdést? De csak őszintén válaszolj.- hallottam meg Lisha lágy hangját. Beszédén érződött a bizonytalanság.
- Igen.-válaszolta kishúgom, hallottam a hangján, hogy mosolyog.
- Szerinted nekem elment az eszem? Mert úgy éreztem mintha megszorította volna  a kezem...Tudom hatalmas baromság de kérlek ne nézz teljesen hülyének.- nem!!!ez nem baromság! Kérlek hidd el! Kérlek...Lottie mondd meg neki...légyszi...
- Nem vagyok orvos de szerintem ez a lehetetlennel vetélkedik.- beszélt hallkan, alig érthetően Lottie. Kérlek ne!!! Lisha ne hidd el neki!
- De...de...de...-momdta dadogva Lisha mire mintha könny szökne ki a szememből...de az lehetetlen. Nem tudok sírni,habár minden erőmmel próbálkozok... Lisha megszorította a kezemet...ezek szerint nem hitt Lottienak...ahogy szorosan fogta a kezemet...egyszerűen felemelő érzés. Nem tudom, hogy tudott ilyen gyorsan az ujjai köré csavarni ilyen rövid idő alatt...
Az ajtó kinyilt hirtelen...Egy férfi beszél, de szerintem még csak a huszas éveiben jár.  Ezek szerint korházban vagyok... Lottie elkezdett vihogni, mint egy kislány...jajj ne! Már csak ez kellett... Vihogni akkor szokott amikor tetszik neki valaki. Nyitva hagyták az ajtót így tudtam hallgatózni. Egy randi?! Bezáródik az ajtó ás újra magányosan vagyok. Végre megkaptam Lishat, erre verekedésbe kerülök( főleg az exével). Ahogy hallottam tőlük Andreas valamit sportol... Louis törd a fejed..mit sportol? Valami küzdődport....megvan! Boxol...nem csoda, hogy levert. Van egy olyan érzésem, hogy látni fogjuk még, de nagyon remélem, hogy az érzésem csal. A csönd zavaró volt, és megszólalni sem tudtam. Legalább ha tudnék valami életjelet mutatni.
A szobában csak egy gép kattogott monoton hangon. Egy idő után elnyomott a mély álom.

         
Egy korházi szobában voltunk és kívülről láttam magam. Feküdtem az ágyon Lisha meg sírva fogta a kezem... Egy orvos beszél valamit egy idegen nyelven...és az ágyon fekvő énemre mutogat. Kiviszik az ágyat, Lisha elengedi a kezem és egy gépet (amit csak most vettem észre) húztak az ágyam után... idegesítő hangot ad ki és folyamatosan... a gép képernyőjére nézek amin egy hosszú poros csík húzódik...összeáll lassan a kép...


 Zihálva ébredek fel de a szememet még mindig nem tudom kinyitni... Akkor csak álmodtam, hogy meghaltam? Huhh ez valami iszonyú volt... De még mindig nem tudom kinyitni a szemem és ez aggaszt... Mozogni se tudok. Be vagyok zárva  a saját testembe, ez a legrosszabb az egészben. Nem mozoghatok, nem focizhatok, de még a barátnőmet sem láthatom! Az legalább erőt adna ha látnám csodálatos mosolyát, őszintén csillogó szemeit. Ő elég erős lány(belsőleg értem, nincs bicepsze:"D), és remélem ahhoz is elég erős lesz, hogy elfogadja a rajongókat... A srácokkal volt már bajunk ilyen lánnyal. Emlékszem, Harrynél volt, teljesen kisajátította magának, már alig találkoztunk maximum a próbákon. És amikor elindult a turnénk kiakadt, és választásra késztette Hazzát, vagy ő vagy a banda... ugye nem kell mondanom, hogy Harry elküldte a retkes fenébe és mondta,hogy soha többet nem akar ilyenben dönteni... Nagyon remélem Lisha megértő lesz a rajongókhoz, és nem fog kiakadni a fenyegetésektől. A rajongók néha igazán messzire mennek! Persze, imádjuk őket és tényleg fantasztikusak, de néha mintha egy párhuzamos univerzumban lennénk...


Niall szemszöge:

Amikor Lisha berakta a horrorfilmet meglepődtem...azt hittem csak viccel. Amikor Lisha kikapcsolta a TVt és felkapcsolta a villanyt vigyorogva nézett rám.
- Na mi van Horan meg ijedtél? Nem is tudtam, hogy félsz a horrortól!-nevetett ki.
- Nem is félek, de ez..kicsit ijesztő volt.-próbáltam megmagyarázni... Remélem beveszi.
- Na ne kamuzz Niall! Utálja a horrort!- köpött be röhögve Zayn.
- Kuss!-sziszegtem oda röhögve de már késő volt.
- Niall fél a horrortól! Niall fél a horrortól!-kezdte kántálni amikor Lottie belépett az ajtón.
- Csá emberek!- mondta teljesen részegen. Lishával odamentünk hozzá és bevittük a szobájába.
- Köszi, hogy segítesz!-mondta Lisha miközben megölelt.
- Á nincs mit! Mellesleg...-próbáltam egy kicsit terelni a témát arra ami egész nap a fejemben volt a Louisos ügyön kívűl...
- Naa Niall bökd már ki! Tudod elmondhatsz nekem bármit! Csaj van a dologban?- kezdett találgatni játékosan és oldalba bökött.
- Áhh dehogy! Csak...izé...Louisról és rólad van szó!-mondtam ki végül. - Louis tényleg szeret téged. Tudom eléggé elkiabálható ezt mondani, de igaz! Louist legutóbb akkor láttuk ilyen boldognak(és szerelmesnek) amikor Elenourral volt együtt.-mondtam mély lélegzetet véve amikor befejeztem mondandómat.
- Ki az az Elenour?-kérdezte kisvártatva Lisha.
- Te nem olvasol újságot?- kérdeztem hitetlenkedve... Lisha válasza ez volt:
- De igen, csak...tudod nem éppen olvastam rólatok. Az egyik exem meg egyenesen utált titeket. Nem volt más témája. Igazából minden közösségi oldalon követett titeket és ezzel foglalkozott... hogy mennyien retwettelik a tweetjeiteket, és mennyi követőtök van...kicsit mániákus volt ezért is szakítottunk.- vonta meg a vállát.- de eltértem a témától.
- Egy kicsit.- nevettem el magam és kissé kínosan beletúrtam a hajamba...- Na szóval... akkor igérd meg, hogy nem fogod összetörni Louis szivét...mert nem akarunk külső alapján itélni de te egy kicsit olyannak tűnsz-tálaltam ki miközben a fejemet vakargattam... aki igazán ismer tudja ha feszengek ezt csinálom.
- Hidd el nem fogom elhagyni...  Tudom furán hangzik... de nem voltam ennyire szerelmes még soha...- hajtotta le a fejét egy féloldalas mosoly kíséretében.
- Akkor megnyugodtam.- kacsintottam majd kimentem a szobából. Bementem a nappaliba, és tudomásul vettem, hogy a srácok kicsesztek velem.
- Francba!-kiáltottam mikor kinéztem és szembesültem a ténnyel, miszerint vagy gyalog megyek, vagy itt alszom... mivel elvitték a kocsim.
- Mi az Niall?- lépett mellém Lisha.

2015. augusztus 12., szerda

27.fejezet

Sziasztok!Most volt a blog 1.éves! Pontosabban augusztus 10.én!  Itt is a következő fejezet ahol nem fogok az elején sokat pofázni. Bevallom ez a rész kicsit unalmas lett de igyekeztem :/ . Szóval nem is húzom az időt! Jó olvasást!

-
Louis hirtelen a földre rogyott Andreas meg elfutott.
- A kurva életbe! - káromkodtam. Hogy fogom ezt megoldani??
- Louis szólj hozzám, kérlek!- kérleltem barátomat. Befutottam a házba és kihívtam Lottiet. Kisietett Louishoz a telefonjával a kezében és felhívta a mentőket. 10 percen belül ki is jött az autó.
- Hogy sérült meg? Verekedésben?- kérdezte meg egy mentős a sérüléseit vizsgálva. Bólintottam egy kevésbé észrevehetőt, mire folytatta- Ismerik aki összeverte?
- Ömm igen. A volt barátom.-mondtam dadogva. El sem hiszem, hogy ilyet tett! Pedig első látásra kedves srácnak tűnt! Hogy tudtam valakit ennyire félreismerni? Túl naív voltam.
- Jönni szeretne Tomlinson úrral vagy utánunk jön?-kérdezte és betolta a hordozóágyat az autóba és felém nézett.
- Ömm szeretnék Louis mellett lenni ha lehet.- mondtam dadogva.
- Oké akkor szálljon be és mehetünk is.-mondta és felsegített  az autó hátsó részébe. Lottie is beszállt és el is indultunk egy Londoni kórházhoz.
Egész odaúton fogtam Louis kezét, habár eszméletlen állapotban volt úgy éreztem, hogy tudja hogy fogom a kezét. Tudom, hogy hülyeség, de akkor is olyan volt. Amikor odaértünk elszállították Louist és kivizsgálták a sérüléseit. Ottmaradtam a váróban, Lottie kíséretében.
- Elmondod, hogy történt? Mi volt? Kérlek szólalj meg!!-törte meg a csendet Lottie.
- Megérkeztünk ide és az ajtóban várt engem Andreas... és meglátta Louist is...elkezdett undorral a hangjában beszélni..közelebb jött hozzánk és bevert Louisnak... Elkezdtek verekedni, és Louis elájult...- éltem át újra a verekedést.
- Szörnyű! Pedig első látásra milyen kedvesnek tűnt Andreas! És ez után mit csinált?-szörnyedt el.
- Elfutott.-mondtam fintorogva.
- Ezt a bunkót!- háborodott fel.
- Ja.-mondtam és újra szótlanok lettünk.
Az orvos kijött a kórházi szobából és felénk nézett.
- Mr.Tomlinson a körülményekhez képest jól van. Csak agyrázkódása van. Valószínűleg a közeljövőben felkel.-mondta és behívott minket. Louis ott feküdt a szobában. A szoba tipikus kórházi szoba volt. Fehér falak, gyógyszer szag...
- Mit jelent az, hogy a közeljövőben?- gyanakodott Lottie. Én örültem annak, hogy nem esett komolyabb baja.
- Ma vagy holnap, de előfordulhat, hogy 2 nap múlva.- válaszolt az orvos és leültünk. Kiment az orvos, magunkra hagyva.
- Baromira nagy szerencséje van.-szólaltam meg Louis kezét szorongatva.
- Igen, történhetett volna sokkal rosszabb is.-mondta Lottie bátyját bámulva.
- Főleg, hogy Andreas küzdősportozik.- mondtam  bólogatva.
- Küzdősportozik?-kérdezett vissza elképedve. Bejött egy rendőr a kórterembe és felénk pillantott.
- Önök Louis Tomlinson hozzátartozói?- kérdezte a rendőr.
- Igen. Én a húga vagyok, ő meg a barátnője.-mosolygott Lottie. Azta! Milyen jó ezt hallani. Barátnő, barátnő,barátnő...Tetszik ez a szó.
- Kikérdezném magukat. Látták az elkövetőt?-kérdezte a rendőr.
- Én igen. A volt barátom. Andreas Clood a neve.- válaszoltam a rendőrnek és a tábláját leolvasva hozzátettem- David nyomozó úr.
- Ismerős ez a név...Hm.. Szőke haja van?- nézett rám...Látszott rajta, hogy az agyában forognak a fogaskerekek.
- Igen és kék szeme. - bólogattam David nyomozóra.
- Akkor tudom miért volt olyan ismerős a neve! Már több utcai verekedése is volt.- mondta, elköszönt és kiment a szobából.
- Nem gondoltam volna Andreasról, hogy ilyeneket tett!- szörnyülködtem.
- Én se néztem ki belőle! Hogy lehetek ilyen rossz emberismerő?- csatlakozott Lottie.
- Nem csak te.- nevettem fel kínomban. Hirtelen egy szorítást éreztem a kezemnél...most komolyan megszorította a kezem vagy elment az eszem? Megráztam a fejem és kételkedve néztem az előttem fekvő fiúra.
- Lottie....tehetek fel egy kérdést? De csak őszintén válaszolj.- néztem komolyan bérlőmre.
- Igen.-mosolygott biztatóan.
- Szerinted nekem elment az eszem? Mert úgy éreztem mintha megszorította volna  a kezem...Tudom hatalmas baromság de kérlek ne nézz teljesen hülyének.- néztem a lányra aki az ágy másik felén ült és ő is a fiú kezét fogta, csak ő a másikat.
- Nem vagyok orvos de szerintem ez a lehetetlennel vetélkedik.- húzta el a száját. Pedig én tényleg éreztem! Nem ment el az eszem!
- De...de...de...-dadogtam és meg/visszaszorítottam Louis kezét.
- Nem akarom félbeszakítani a hölgyeket, de a látogatási idő véget ért.- jött be egy körülbelül velünk egykorú fiú... Lottiera néztem akinek szó szerint leesett az álla a srác láttán.
- Ömm bocsi akkor megyünk is.- mosolyogtam a srácra majd Lottiera nézve elengedtem bátyja kezét és az ajtóra néztem.- Gyere Lottie!- sziszegtem kínosan barátnőmet, aki majdnem elájult a srác láttán. - Persze, persze.-dadogta és megölelte testvérét és kibotorkált a szobából. Ha jól hallottam kifele menet elsuttogott egy "aztakurva"-t...remélem az ápoló nem vette észre.
- Hogy mondod?- kérdezte féloldalas mosollyal az ápoló, meglepetésemre ő is jött utánunk.
- Huuuh semmi érdekes.
- Már reménykedtem, hogy azt mondod, hogy nem e ülünk be valamit inni a közeli kávézóba. De nincs akkora szerencsém. Hogy is gondolhattam, hogy egy ilyen szép lány...- mosolyodott el és szomorúságot tettetve elindult a másik irányba.
- Várj...szívesen meginnék veled valamit.- mondta utána kétségbe esetten  Lottie...hát nem ilyennek ismertem meg.
- Akkor jó. Én is most végeztem. Meg vársz a kórház előtt?- fordult vissza mosolygósan a srác, akinek még a nevét sem tudtuk.
- De, hogy találjalak meg ha nem is tudom a neved? Az arc memóriám meg elég béna.- esett le Lottienak is.
- Hm... legyen elég annyi, hogy Joe . - kacsintott Lottiera és sarkon fordult.
- Uram atyám....nem baj ha egyedül mész haza?- nézett rám sokkolva (és egyben kérlelően) Lottie.
- Nem baj...de hozzon haza!- mosolyodtam el és kimentünk a kórház elé és elköszöntünk. Az autóm felé vettem az irányt. Miután megtaláltam autómat elindultam hazafelé. Elmélyedtem gondolataimba és úgy döntöttem felhívom a bandát. Hisz a One Direction még nem tud Louis sérüléseiről.
- Szia Lisha!- szólt a telefonba Niall.
- Szia!
- Louissal mi van? Ott alszik?- érdeklődött barátom iránt. Na most jön a fekete leves! Kerestem a megfelelő szavakat, de nem találtam. Niall nagy valószínűséggel észrevette idegességemet és újra beleszólt a telefonba. - Hé! Minden oké?! Azonnal indulunk.- rakta le a telefont, mire haza is értem.
Kinyitottam a bejárati ajtót és lepakoltam a cuccom. Bekapcsoltam a tévét amit azonnal meg is bántam...Mi voltunk Louissal a híradóban.
- Louis Tomlinson a híres One Direction brit szépfiúja interjúban vallott szerelmet kedvesének. Az interjú során számos dolgot elárult szerelméről a vicces bandatag. A lány Louis legidősebb húgának a társbérlője, 22 éves. A lány akinek még a nevét nem tudjuk lovaglást tanít gyerekeknek. Az interjú során egy telefonbeszélgetés is elhangzott, amiben a lány zaklatóját vagy volt barátját(ezt még nem tudjuk biztosan) lerázza a sármos énekes. Még az új barátnő arcát nem láttuk. Ennyi lett volna mára! Én Paula Yates voltam!-köszönt el a műsorvezető mire kikapcsoltam a TVt. Egy kis gondolkozás után megcéloztam a fürdőt és letusoltam. Amikor elzártam a vizet vad kopogást hallottam a bejárati ajtó felől. Mióta kopoghatnak?
- Francba!-szitkozódtam és bebugyoláltam magam a törölközőbe. - Megyek!- ordítottam és rohanva kinyitottam a bejárati ajtót. 4 meglepett arccal találtam szembe magam.
- Hát...megérte, hogy ennyit vártunk.- reagált először viccelődve Harry.
- Francba! Elfelejtettem, hogy jöttök.- sziszegtem kínosan.
- Amúgy te így szoktál ajtót nyitni?- ráncolta a szemöldökét Niall.
- Nem csak lezuhanyoztam és csak amikor végeztem akkor hallottam meg, hogy kopogtok...pontosabban, hogy majdnem betöritek az ajtót! És nem akartam tovább váratni.- mondtam még mindig törölközőben.
- Bejöhetünk?- nevetett Niall.
- Aha...nem baj ha felöltözök?-kérdeztem kissé kínosan.
- Csodálkozok, hogy nem csaptad egyből ránk az ajtót.- kuncogott Liam
- De nem mehetsz!- folytatta Harry.
- Harry azt nem te fogod megmondani.- nevettem és felmentem. Miközben felfele igyekeztem a fiúk perzselő tekintetét éreztem hátsómon, mire elegánsan felmutattam nekik középső ujjamat. Előkaptam egy otthoni ruhát és lementem a többiekhez.
- Hmm...az előző szerelésed  jobban tetszett.- jegyezte meg Harry mire nevetve beletúrtam göndör fürtjeibe.
- Szóval...gyorsan elmondom mi történt.- vettem mély lélegzetet leülve a kanapéra.
- Mondjad.-bólintott Liam.
- Louis összeverekedett Andreassal.- mondtam végül és elmeséltem az egész történetet...





A következő részben legyen Louis szemszöge is? :)